Minden évben, július vége – augusztus eleje táján megszervezésre kerül az egy hetes, balatoni póz- és edzőtáborunk, mely jelenleg –programunkhoz hasonlóan- egyedülálló Magyarországon.
Legelső táborunkat 2020-ban szerveztük. Akkor még csak a Hölgy versenyzők vehettek részt az eseményen, viszont 2021-ben már a férfi versenyzőknek is lehetőségük adódott megélni ezt a szuper nyári programot , természetesen férfi oktatóval.
A tábor csapat- és közösségformáló jelleggel is bír, hiszen annak ellenére, hogy a lányok és fiúk edzései, illetve póz órái külön helyszínen zajlanak, a fennmaradó időben közös szabadidős programok és tevékenységek is zajlanak.
A rendezvénynek a balatonfenyvesi ifjúsági tábor ad helyet, mely közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el. Nagy, füves hátsó kerttel rendelkezik, ahonnan a résztvevők pár lépéssel megközelíthetik a szabad-strandot és élvezhetik a nyári napsütést.
A tábor lényege, hogy ez alatt a pár nap alatt a résztvevők felkészüljenek az őszi versenyszezonra, a színpadi megjelenés tekintetében, de mindeközben szórakozni és lazítani is tudjanak, új ismeretségeket kötni, illetve élvezni a nyár adta örömöket.
Mire számíthatnak a résztvevők az egy hetes tábor alatt?
-reggeli zenés, tematikus, aerob és erősítő típusú edzések (lányoknak)
-reggeli kocogás és erősítés a Balaton parton (fiúknak)
-színpadi járás és megjelenés workshopok (lányoknak)
-tökéletes, egyénre szabott pózok elsajátítására irányuló workshopok
-szabad póz összeállítása (fiúknak)
-lehetőség a Hot Girly Dance Class tánc óráinak kipróbálására (lányoknak)
-nyújtás, ízületi mobilitás fejlesztése
-tematikus szemináriumok (Lányoknak: a női(es)ég megéléséről, önbizalom, magabiztosság fejlesztéséről stb. Fiúknak: a doppingszerek használatáról, függőségek kezeléséről stb. )
-csapatépítő hajózás a Balatonon
-közös strandolás
-esti csapatjákékok
-tábortánc tanulás
-fotózás és videózás
-ajándékcsomagok
-záróbuli
-tábortűz
-jó hangulat
-sok sok nevetés
Technikai információk:
Az ifjúsági szálláson 4-5 fős szobák vannak, különálló egy személyes ágyakkal.
Minden szobának külön mosdó/ tusolója van.
A folyosón közös hűtők találhatóak, ahova a kisebb dolgokat (felvágott, sajt stb.) be lehet tenni.
A szálláshelytől pár méterre éttermek, bárok, üzletek találhatóak, ahol naponta beszerezhetőek a friss élelmiszerek. (zöldség, gyümölcs, víz például).
A tábor ára:
85.000 Ft/6 nap, amennyiben az illető él a napi 3 étkezés lehetőségével, a tábor menzáján. ( ez klasszikus tábori kaját jelent)
Abban az esetben, ha valaki versenydiétázik és nem tud élni ezzel a lehetőséggel, a tábor díja minimálisan csökken, attól függően, hogy a konyhával mit tudunk megbeszélni a diétázók számára (főtt rizs stb).
Aki viszont lemond a tábori kajáról, majd utólag meggondolja magát ezügyben, annak utólagosan nem tudunk étkezést biztosítani.
Ezekre a részletekre az előjelentkezések után térünk vissza, de természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy minimum főtt rizst és grillezési lehetőséget biztosítani tudjunk.
Mikrohullámú sütő nem áll rendelkezésre a szálláson.
Amint azt a helyszín leírásánál említettük, a közértben mindent megvásárolhattok, amire szükség lehet.
A szükséges kellékek tekintetében minden résztvevőt időben értesíteni fogunk!
A tábor előlege: 30.000Ft, amit maximum június 1.-ig, a
Body&More Sportszervező Kft.
11704007-22052940
bankszámla számlára tudtok átutalni.
A közleménybe kérjük feltüntetni a résztvevő nevét és mellé írni, hogy „Edzőtábor”.
Példa: Piroska János, Edzőtábor.
Az elutalt előleget CSAK ÉS KIZÁRÓLAG akkor áll módunkban visszautalni, ha a tábor a kormányrendelet által behozott korlátozások miatt marad el, illetve megbetegedés esetén, ha az illető rendelkezik az ezt a tényt igazoló komoly bizonyítékkal (vagy ha elhalálozás történik a családjában.)
Ezt kérjük kezeljétek kellő komolysággal, mivel a táborhely tulajdonosai az előleget tőlünk is a jelentkezők létszáma alapján kérik el.
Amennyiben tetszett a leírás és jelentkeznél a táborba, kérjük utald el az előleget a fent említett számlaszámra, a szükséges adatokkal a közlemény rovatban. Ha ez megtörtént küldj egy emailt nekünk a nyaritabor@shapeandheels.hu email címre, amiben megírod a következőket (minden pontot érinteni kell!)
- milyen névről utaltad az előleget, illetve a következő adatokat:
- számlázási információk: teljes név, pontos lakcím, e-mail cím
- póló méret (lányoknak és fiúknak is)
- sportmelltartó méret (lányoknak)
- lányoknak szeretnél-e gyakorló bikinit a workshopokra (ha igen, akkor a melltartó és bugyi méretet)
- esetleges ételallergia
- versenydiéta a tábor ideje alatt: IGEN/NEM
Ha kedvet kaptál hozzá, tekintsd meg videó galériánkban az eddigi táborok összefoglaló videóit, és további információért érdeklődj, vagy jelentkezz itt!