Rólunk

A Shape&Heels egy 2020-ban alakult, olyan egyedi, komplex, csapatoktól és szövetségektől független szolgáltatás, amely a fitnesz versenyző Hölgyek számára teljes körű, profi felkészítést kínál a színpadon való megjelenéshez.

Alapjában véve egy 2 órás (120 perces) intenzív workshop, amely magába foglalja a színpadi járás, a tökéletes, egyénre szabott pózolás és a színpadi jelenlét/kisugárzás technikáinak elsajátítását.

A program mára azonban már egy branddé nőtte ki magát, és a színpadra való felkészítésen túl, a különböző extra programoknak köszönhetően, számtalan Hölgyet segített  hozzá a magabiztosságban és önbizalomban való fejlődéshez, illetve a női(es)ség magasabb szintű megéléséhez is.

A Shape&Heels volt és jelenlegi résztvevői ráadásul egy olyan összetartó, egymást támogató női közösséget alkotnak, melynek alapjai egymás kölcsönös tiszteletén, szeretetén, támogatásán és segítésén nyugszanak. Ez a szellemiség minden programot átjár és ezáltal testi / lelki gyógyír minden résztvevő számára.

Jelenlegi felépítését tekintve, programunk nem csak Magyarországon, de a világon is egyedülálló.

Mentalitásunk:

“Ahol egynél több Nő van, ott sokszor felüti a fejét az irígység, az áskálódás, az ítélkezés, a harag és lehetne sorolni a végtelenségig ezeket a testre és lélekre egyaránt mérgező érzelmeket…Szokták mondani, ez normális a Nők körében…Neeem!!! Nem ez a normális, csak ezt akarják elhitetni velünk… és mégis kik?!? A társadalom, a riválisok, az önbecsülés és a lét még mély gödrében szenvedő férfiak… Vegyük észre, hogy ez is egy beültetés, az emberiségbe, egy olyan implantátum, melyet ősidők óta hordozunk és szenvedünk miatta…”

Mi ez ellen harcolunk. Az egymás iránti tisztelettel, szeretettel, elfogadással ütünk rést a gyűlölködő világ pajzsán. Mert elsősorban Nők vagyunk! És „a Nők ereje megállíthatatlan! Akár már egy Nő ereje is, nem hogy 2, 3, 4,……stb. Végtelen Nő együttes ereje pedig maga a végtelen! A Nő ereje gyógyító, a Nő ereje esszencia a világnak!